A CA lett az Év Microsoft Globális ISV Infrastruktúra Partnere

Az innovatív CA vállalati megoldások széles skálájának integrációja a kulcs Microsoft platformokra döntő szerepet játszott és játszik a két szoftvergyártó közös sikereinek elérésében.

A "2009 Microsoft Worldwide Partner Conference Awards" győztese a fenti kategóriában idén a CA lett. A CA-t a nemzetközi mezőnyben található legfontosabb Microsoft partnerek közül választották ki a piacvezető ügyfél megoldások Microsoft technológián való kifejlesztéséért.

"A CA innovatív megoldásokat fejlesztett ki, melyek lehetővé tették az ügyfeleiknek az IT befektetéseik maximális megtérülését a vállalati menedzsmentben, adattárolásban, adatbiztonságban és az információ menedzsment eszközök vonatkozásában - mondta Ross Brown, elnökhelyettes (Solution Partners and ISVs, Microsoft Corp)... Ma a CA-nak van az egyik legnagyobb Microsoft terméken alapuló portfóliója, melyek a legújabb Microsoft platformokon működnek."

A CA sikeresen vesz részt több mint 11 Microsoft általi fejlett technológia realizálásában, illetve 2009-ben programokat indított, termékeket hozott létre, melyek azonnali értéket jelentenek az ügyfelek számára a Lean IT, azaz a "karcsú, olcsó IT" kezdeményezések megvalósításában, csökkentve a veszteségeket, növelve a termelékenységet és javítva az ügyfelek elégedettségét. Ezen túlmenően a közös, mielőbbi piacra jutás folyamatos támogatásával és az értékesítési kezdeményezésekkel, együttműködéssel a CA menedzsment megoldások tovább növelik a Microsoft platformok értékét, mialatt felgyorsul a CA infrastruktúra megoldások elfogadása is.

Főbb sikeres termékek, megoldások, melyeket a Ker-Soft Kft. is támogat:

  • CA ARCserve® Backup - magas minőségű adatvédelem a legújabb stratégiai Microsoft platformokon, beleértve a Windows Server® 2008-t, Windows® Essential Business Server 2008-t és a Hyper-V™-t.
  • CA Service Desk Manager - teljes, kétirányú információáramlást ajánl a Microsoft System Center Operations Manager-rel az incidensek és az események menedzselésére, segítve a CA ügyfeleket az infrastrukturális beruházások megtérülésének maximalizálásában.
  • CA XOsoft™ High Availability and Replication - replikációval és magas rendelkezésre állással segít a sikeres működtetésben: SQL Server, Office SharePoint és a Microsoft Exchange alkalmazások esetén.

Tisztelt (jövőbeni) Ügyfelünk!

Használja ki, hogy a Microsoftnak és a CA-nak is kereskedelmi partnerei, megoldás szállítói vagyunk! Információért, árakért forduljon a Ker-Soft Kft. kereskedőihez, szakértőihez: sales@kersoft.hu.